Érdekes összeállításra hívta fel még tavaly a figyelmet az Egy nap a városban blog. Noha a világ nagyvárosaiban teljesen megszokott, hogy világhírű celebek járnak a helyiek között, mi mégis rendre rácsodálkozunk erre. Önbizalom-hiányosak vagyunk, kicsit az fogalmazódik meg bennünk, ha egy híresség jár köztünk, hogy "Szegény, mit keres ez itt? Hogy félrevezették..."

Érdekes, hogy nem csak a polgártársaink, hanem a turisztikai iparágban dolgozók is hajlamosak félelemmel vegyes meglepődéssel fogadni a hírt, hogy híres külföldiek is eljönnek néha ide önszántukból. Pedig ők tudhatnák, hogy nemzetközi összehasonlításban simán toplistás a fővárosunk, más kérdés, hogy vajon élünk-e ezzel a lehetőséggel, vagy csak visszaélünk vele.

Háromféle hozzáállás figyelhető meg a magyar vendéglátóiparban:

1. Az elbizakodott. Ő azt hiszi, hogy Magyarország a világ közepe, és frusztrálja, ha bárki bármilyen hiányosságra felhívja a figyelmét. Történelmünk ezeréves, az épületeink a legszebbek, a vidék párját ritkítja, minden más csak humbug. Ennek ellenére a turistákra úgy tekint mint birkákra, még ha belőlük is él, valamiféle lenézéssel viseltetik irántuk. Titkon nem gondolja, hogy bárki is visszatérne, ezért egyszeri alkalomként éli meg, hogy itt vannak. A velünk kapcsolatos előítéleteket szépen erősíti tevékenységük.

2. A kishitű. Azzal ő is tisztában van, hogy nagyszerű adottságokkal bírunk, szereti Magyarországot, de szíve mélyén nem bízik benne, hogy tud versenyezni a világ más helyeivel. "Nekünk nincs Eiffel tornyunk", "Ki kíváncsi ránk", ilyen és ehhez hasonló gondolatokkal mérgezi környezetét, többnyire sikeresen. A marketingben nem hisz. Saját szakmájában lehet ugyan ügyes, jól főz, odaadó vendéglátó, szorgalmas és nyelveket is beszél, mégis, hiányzik belőle a tűz, a lelkesedés, és ez sajnos átjön a turisták felé is: nem töltenek sok időt a boltjában, nincsenek visszatérő vendégei, átlagos költésük alacsony. Maga sem érti mi a gond, rajta kívülálló okot keres: magyarnak lenni sorscsapás.

3. Az újító. Világlátott, jó felfogású, jó érzékkel megáldott vendéglátók ők, akik bátran fognak új vállalkozásba. Kisboltot, éttermet, buszjáratot, túraszervezést, utazási irodát, emléktárgy brand-et indítanak, süt róluk a lelkesedés, figyelmük kiterjed minden apró részletre. Ha beválik, akkor messze földön híresek lesznek. Sajnos sok esetben a kezdeti kudarcok felőrlik az optimizmusukat, a tevékenység iránti lelkesedés nem párosul fenntartható üzleti modellel, és a fentebb említett 1. vagy 2. típussá változnak idővel. Elkeseredettségüket vagy azzal leplezik, hogy morális felsőbbrendűséggé konvertálják szakmai részeredményeiket, a környezetet okolják és ez feloldozást ad nekik, hogy az alkalmi betérőt végletekig kihasználják. Vagy pedig megmarad a szakmájuk iránti elkötelezettség, de azt egyre rosszabb kedvvel, és emiatt is egyre csökkenő eredményességgel űzik.