Szuvenír vélemény

Kongatja a brit sajtó a szuveníripari vészharangot: az Olimpia alkalmából kapható emléktárgyak többsége Kínában készült. Valós-e a félelem?

Paráznak az angolok, a szigetországba is beszivárgott a globalizáció. Egyes források szerint 84, mások szerint 91 százaléka az Olimpiára készített emléktárgyaknak nem brit származású. Többnyire nyilván Kínából jönnek, továbbá Vietnám, Pakisztán és Lengyelország szerepel még a származási toplistán, persze erősen lemaradva.
Másfél-milliárd dollárra becsülik az idei olimpián a „bigyó-biznisz” büdzsét. A felhördülés arról szól, hogy ebből alig lát majd egy pennyt is a vendéglátó ország.

Ez azonban messze nem igaz, hangulatkeltésen kívül nem sok másra jó ez az egész. Különösen azután hogy kiderült, szinte minden nemzet sport- és gálaruházata ugyancsak kínai textilből van. Egyfelől, a folyamat nem új keletű, a legsikeresebb kínai ajándékgyártók 2000-ig vissza tudják vezetni múltjukat, természetesen a legutóbbi Pekingi olimpián rekordot döntöttek. Másfelől miért éppen az olimpia lenne független a világpiaci trendektől? A brit textilipar több évtizede elvérzett már ebben a versenyben, virágkorát eleve századokkal ezelőtt élte. Pamutpólót, fröccsöntött, illetve hidegen öntött műanyag-termékeket, kerámia és cseréptárgyakat nyilván senkinek sem éri meg Európában gyártani. Aki pedig ezzel foglalkozik Európában (akár Magyarországon is) az nem kabalát gyárt ilyenből, hanem mondjuk porszívóházat, autóipari alkatrészt, mosogatógépbe való kosarat, orvosi műszereket, dizájner-ruhát... tehát sokkal bonyolultabb, és sokkal nagyobb hozzáadott értékkel és megtérüléssel kecsegtető termékeket.

Fontos fogalom a hozzáadott érték: még ha egy ötkarikás plüssmedve származási helye Kína is, senki se gondolja, hogy az a 20 font, amit elkérnek érte a boltban, az mind a kínaiaknak cseng le. Először is rögtön befolyik az államnak – jelen esetben az Egyesült Királyságnak – a forgalmi adó (VAT), valamint egy kicsivel korábban a vám. A fogyasztói árnak majdnem felét a kereskedő kapja. Ez fedezi azt, hogy a boltnak vannak polcai, kirakata, dolgozik benne egy eladó, ég a villany, és bérlik az ingatlant. Ez sem Kína GDP-jéhez járul hozzá. A nettó nagyker árban egy jelentős tétel a kereskedőház árrése, ezzel fedezi a tervezést, a saját fenntartási költségeit, dolgozóit, stb. További fontos szelete a tortának a szállítás (nemzetközi logisztikai kooperáció ezerfele megoszló javadalmakkal), és ne feledkezzünk meg a jogdíjakról sem, hiszen akárki nem írhatja rá a tárgyaira, hogy az olimpiai „kegytárgy”. Nyilván ezen a területen van sok visszaélés, de erre vannak hivatott nemzetközi szervek, hogy ellenőrizzék.

A példabeli mackó 20 fontjából jó ha fél font jut a kínaiaknak. Erre aztán igazán kár irigynek lenni. Ráadásul ezért a fél fontért elég komoly önfeláldozást tesznek, de ez egy megint más probléma, viszont nem irigylésreméltó: túlhajszoltság, környezetszennyezés, egyebek. Vajon ha a maci 70 font lenne, cserébe azért, hogy britek gyárthassák import plüssből, akkor mennyi fogyna belőlük? És mikor kongatná a vészharangot valaki amiatt, hogy a gyártósorok Németországból jöttek, és nem a történelmi Birminghamből?

Magát a problémát nem szabad persze teljes egészében a szőnyeg alá söpörni, hiszen az a kínai ma műanyag mütyürkét önt, az hamarosan képes lesz (vagy máris képes) arra, hogy az Electroluxnak szállítson porszívó gépházat vagy az Audinak légszűrő-foglalatot, a Boschnak pedig mosogatógépbe edénytartót, akár azon az áron is, hogy sokat hajókáznak a termékek. Ez viszont nem más mint világpiaci verseny.

Valami más szaktudást kell felmutatnunk, ha ezt elhappolják előlünk. Ha belenézünk a történelemkönyvekbe, akkor azt látjuk, hogy a svéd autóipar sem a földből nőtt ki, hanem évszázados küzdelmes acélipari verseny során jutott fel erre a fejlettségi fokra. Ha pedig végiglapozzuk a bútoráruházuk kínálatát, akkor azt látjuk, hogy Indonézia, Oroszország, Vietnám, Románia a származási helye a vágyott bútoroknak és dizájnos kiegészítőknek. Nekünk magyaroknak ez az ami ijesztő kell legyen, és nem az, ha a szuvenírek kínaiak.